|
Az Ecseri Zöld Koszorú Hagyományörző Kör 2000 novemberében alakult, azonban már évekkel hivatalos megalakulását megelőzően kifejtette tevékenységét az ecseri hagyományok és népi kultúra megőrzése terén.
Egyre erősödő igény mutatkozott a községen és a környező kisrégióban is az egykori gazdag népi kultúra megmentése iránt. A főváros közvetlen szomszédségéban található Ecseren a helyi hagyományok és a népviselet őrzésére meglehetősen nagy nyomás nehezedik a nagyváros közelsége miatt.
Néhány helyi aktív lakos részvételével 1998-tól kezdődően megkezdődött Ecseren a már szinte teljesen elsorvadt néphagyományok felelevenítése. Kitartó munkával sikerült elérni, hogy a szekrények mélyéről ismét előkerült a régi népviselet. Az első sikerek a megkezdett munka folytatására ösztönözték a résztvevőket.
A helyi Nyugdíjas Klub segítségével további néphagyományok elevenedtek meg, melyeket a tizenéves és huszonéves korosztály is szívesen fogadott.
Ennek köszönhetően ma az Ecseri Zöld Koszorú hagyományőrző Körnek több, mint 20 fiatal tagja, illetve ugyanennyi idősebb tagja van, azonban programjainkon a résztvevők száma ennek többszöröse. A programok lebonyolításához szükséges szervezőmunkát az egyesület tagjai végzik.
Célunk a hagyományos 'Ecseri Lakodalmas' minden részletének megismertetése a fiatalabb generációkkal és a lakodalmas kultúrához kapcsolódó népszokások átadása, melynek folyamata az elmúlt időszakban már elkezdődött.
Az 1999-es Szent István napi rendezvények keretében egy korabeli lakodalmast elevenített meg nagy vonalakban egyesületünk, melyen a Magyar Televízió is jelen volt. 2000-ben került először megrendezésre az ú.n. Grassalkovich nap, melyen a környék hagyományőrző csoportjai találkoztak.
Az egyesület tagjainak lelkesedése felkeltette más községek figyelmét is, melynek köszönhetően hagyományőrző találkozókon vettünk részt a tavalyi évben több helyen is az országban. Ecseri táncok bemutatásával a fent említett két-három generációt átfogó csoport Bujákon, Rákoskeresztúron, Szarvason és Monoron mutatkozott be.
Fontosnak tartjuk a táncok mellett a korabeli paraszti élet ünnepeinek felelevenítését is. Egy olyan községben élünk, melynek táncaival Magyarországot világhírűvé tette az Állami Népiegyüttes a Rábai Miklós által koreografált Ecseri Lakodalmassal.
Úgy gondoljuk, hogy községünk olyan népi kultúrával rendelkezik, melyet a XXI. század modern világában nem szabad veszni hagynunk.
Örömmel látjuk, hogy programjaink nem csak az eredetileg szlovák nemzetiségű őslakosság körében találtak kedvező fogadtatásra, hanem a nagyvárosbül az agglomerációba költöző lakosok is szívesen csatlakoznak egyesületünkhöz a fenti célok minél teljesebb megvalósítása érdekében.
|